A Motoros-Szívek csapata 2008-ban alakult, kezdetben pár Motorozó Nő és Csabi kezdeményezésével. Célunk, hogy az egyre nagyobb számban motorozó lányokat összekovácsoljuk egy csapatba és kellemes baráti társaságot alakítsunk ki.A kezdeti 15-20 fős csapat mára már 70 regisztrált taggal büszkélkedhet, de például az Iwiw közösségi portálon országos szinten már több,mint 200-an csatlakoztak a Motoros Szívek csapatához.

Weboldalunkon folyamatosan friss hírekkel látjuk el az olvasóinkat és a tagok bemutatkozói mellett széles képgalériánk is megtalálható. A fórumon pedig még mélyebben vesézgetjük az érdekes, hasznos témákat, legyen az ruházat, motoros felszerelés, motoros találkozók és túrák, versenyek, pályázások, vagy akár az új tagok megismerése.
2009-ben sikerült egy hosszabb lélegzetvételű túrát szervezni Miskolcra, ahol útközben Egerből, majd Gyöngyösről is becsatlakoztak tagok. Tapolca, Lillafüred érintése mellett egy izgalmas salakmotorversenyt is megnéztünk a Lengyel Liga rendezésében.
A jövőben több motoros esemény mellett hasonló jellegű túrák szervezését is tervezzük az ország több pontjára, ahová a vidéki tagok jelentkezését szívesen vesszük. A frissen szerzett jogosítvánnyal rendelkező tagok figyelmébe ajánljuk túráinkat, illetve a „Csak Csajos” pályázásokat, ahol lehetőség adódik kipróbálni a Hungaroring aszfaltcsíkját és biztonságos körülmények között lehet tapasztalatokat szerezni.
Elmondhatjuk magunkról, hogy az idei évben indult első Dunlop Throphy női kupa indulói közül majd 10 hölgy a Motoros Szívek tagjaiból vált versenyzővé. A lelkes nyerni akarás meghozta gyümölcsét és a Ladies kupa mellett a Jura racing-en, majd a GSX-R kupán szuper eredményeket értek el a lányok, melyhez ezúton is külön gratulálunk nekik!
Kicsit más aspektusból megközelítve a motorversenyeket, 4 tagunk sportbírói képesítést szerzett, ők a pálya széléről felügyelik a versenyek zavartalan lebonyolítását.
Végül még egy utolsó ok, amiért érdemes a Motoros Szívekhez csatlakozni: Regisztrált tagjaink igényelhetnek klubkártyát, mely a Weboldalunkon feltüntetett partnereinknél kiváló kedvezményeket nyújt.
Szeretettel várunk téged is a csapatba,regisztrálj a Fórumba és ismerj meg minket!
„Előtted az út, előtted a pálya”
Szöveg:Mse